Élet Miamiban

A tipikus külföldre-költöztem-blog tipikus első bejegyzése, amikor az első benyomások meg milyen az élet, meg ilyenek leirásra kerülnek, csakhogy ezen is túlessünk.

Úgy érzem mostanra jutottam el oda, hogy kellő távolságból lássam az egész egy hónapomat és relative objektiven összefoglaljam, és leirjam, mert eddig túl sok nyitott dolog volt. Egy hónap kellett ahhoz, hogy letepedjek és elkezdjek éldegélni, mint hal a vizben, úgyhogy mostmár időm és a kellő "távolságom" is megvan, hogy leirjam ezt az egészet.

Legtöbben azt kérdezik, hogy milyen az élet Miamiban, én meg mindig bajban vagyok, hogy mit válaszoljak. Általában elintézem egy "ugyanolyan, mint otthon, csak melegebb van és nincsenek ismerőseimmel." És ez kb. igaz is. Az átlag hétköznapom pontosan úgy telik, mint otthon, szinte percre pontosan: 8 előtt kicsivel indulok dolgozni, egy-másfél órával többet benn vagyok, mint otthon, de kb. ugyanúgy dolgozom, csak e-mailben/skype-on tartom a kapcsolatot az otthoniakkal meg az ügyféllel. Hazaérés, futás, vacsi, ide-odamenés (leginkább apróságok vásárlása a lakásba). Korábban fekszem, meg korábban kelek, hogy több időm legyen az otthoniakkal beszélni, ha kell.

Tehát az élet alapvetően olyan, mint otthon, a következőkben megpróbálom leirni, hogy mi más. Az első rész annyira hosszúra nyúlt, hogy arra jutottam, hogy részekre bontom, és most csak a lakhatásról irok.
 Alapvetően három dolog változott nagyot az életemben, ezeket bontom külön posztokra.
- A lakhatás
- A környezet
- A szociális élet (vagyis inkább annak hiánya)

Ha ezeken túlvagyok, jöhet az a poszt, ami miatt újra blogirásba kezdtem: a krokodilos mocsárlátogatás!

A lakhatás

Az egész buli ott kezdődött, hogy lakást kellett keresnem, amire volt két hétvégém miami-ban meg egy négy munkanapom, amit ügyfélnél töltöttem Dallasban. (Ez pár munkahelyi félreértés miatt alakult igy). Úgyhogy kaptam három városrészt egy linket (craigslist*), hogy hol keressek lakást (Corall Gables, Coconut grove, Brickell), meg egy határozott utasitást, hogy a Beach-t felejtsem el, mert drága, nagy a forgalom az iroda felé, meg egyébként is túl nagy az élet, hogy nyugodtan lehessen ott nyugodtan lenni. (spoiler: a beach-re költöztem).

Erre a szűk két hétre azóta is úgy gondolok vissza, mint egy hatalmas vergődésre, amikor addig jön-megy az ember lehetőségeket keresve vaktában, amig úgy érzi sikerült valamit összehozni.

Számos csaló, undoritó lakás, rossz környék, seggfej ingatlanos után a nagy vergődés kifizetődött, amint elengedtem a három javasolt környezetet és elkezdtem a beach-en is lakást keresni egy reggeli tesztvezetés után a beachre és onnan vissza az irodába - kiderült a forgalom egyáltalán nem vészes. 

Találtam egy lakást bútorozva, 250 m-re a tengertől gyalogtávra egy Publixtól meg egy csomó bolttól és étteremtől (ez azért Miamiban nem magától értetődő) és a lakás egy rövid alku után bele is fért a büdzsébe.

Lakás és beach, kettő között a Publix

Cuki kis két szintes ún. "condomium" medencével középen (egyszer láttam benne gyerekeket fürdeni, amúgy inkább csak disz)

Nyilván egy szerény kis lyuk lak, egyszobás, amerikai konyhás (meglepő módon...), de egyedül teljesen jó, egy kanapé vagy fotel hiányzik belőle, mert igy ha le akarok ülni chillelni, akkor csak az ágy van. De hát ez a listám végén van....

A kocsikeresési mizériát már le sem irom, az a lényeg, hogy volt két hét amikor nem volt kocsim, de már a lakásban laktam és itthonról dolgoztam, mert nem volt mivel dolgozni járnom. Kb. úgy éreztem magam mintha házi őrizetben lettem volna. Esténként a 15 perces kocsiutat a target-be, vagy tj-maxx-ba  45-60 perc alatt tettem meg busszal. És igy vettem meg az alapvető kis dolgaim, amiket a szomszédos Publixban  nem lehetett kapni (ágynemű, törölközők blabla)

Most meg van egy nagyon cuki, csodás állapotban levő 2004-es Saturn VUE-m (60000 mérfölddel, csoda!).

Vezetni egy háztartást

Életemben először vezetem a saját háztartásom a saját lakásomban (albérletben...) és ez azért egészen más, mint a tűzoltói utcai lakás volt, amit jóanyámék berendeztek, vagy a koli, ami be volt rendezve és hárman laktunk egy szobában és a konyhát 40-en használtuk. Itt pl. minden ott marad, ahol hagyom, még a hülye morzsákat se viszik el a hangyák, csak eszegetnek belőle, úgyhogy rendszeres rendrakó lettem meg takaritgató. 

Teljesen meg vagyok lepődve, hogy a kevés bútorom és kevés dolgom között is milyen nehéz praktikus helyet találni a és ugyanoda visszarakni őket, hogy legközelebb is megleljem őket. Tökre igazuk van a fizikusoknak, hogy a világ egyre rendetlenebb lesz, és minden rendszer csak növeli az entrópiáját, vagyis rendetlenségét, és egy rendszert rendezetten tartani mindig nagyobb energia, mint hagyni, hogy folyjanak a dolgok a saját medrében és szépen rendezetlenné váljanak (vajon le lehet irni többször egy mondatban a rend szót?). Igazából a rendrakás sem más, mint, hogy energiát fektetünk abba, hogy csökkentsük az entrópiát.

Úgyhogy mielőtt még katikussá válna a helyzet, vagy a hangyák túl jól éreznék magukat a reggeli maradékon gyorsan össze szoktam rámolni.


Szóval minden szépen és jól alakult ezen a téren, mostanra már tökre berendezettnek érzem magam kialakultak a kis dolgaim tudom, hogy mi hol van a boltban, az alapvető élelmiszereket meg is találom (azért ez eltartott ám egy darabig az elején - az első kajás bevásárlásom, amikor végül tojást, joghurtot meg müzlit vettem majdnem egy órán át tartott.)

Próbálok arra is figyelni, hogy ha már a trópusokon lakom ki is használjam azt. Azt hiszem ezt a mai útmenti kókuszvásárlásommal maxoltam ki, ahol vettem cukornádlével édesitett facsart mangólevet (már csak azt kéne megtduni, honnan és hogyan lehet ingyen kókuszt szerezni, mert asszem túl feltűnő lenne ha nekiállnék az ablakom alatt nővő fára felmászni...)

Már felfedeztem egy kisebb meg egy nagyobb termelői piacot is, a kisebb gyalogtávra van, itt vettem narancsvirág-mézet meg (macis dobozban) meg helyi narancsot***, ami határozottan édes és sokkal finomabb, mint otthon. Holnap meg felavatom az új longboardom, (mert  már az is van) és elgurulok a másik piacra, ahol sütiket meg gyümölcsöket meg házi kenyeret meg ilyeneket árulnak Miami Beach Váci utcáján (Linclon Road Mall).


*Ez az amerikai keres-kinál lap tele csalókkal...
*A target olyan, mint wal-mart, ami olyan mint a tesco, a tj-maxx meg olyan, mint egy nagyon jó minőségű turkáló csak vadiúj és márkás  háztartási cuccokat és ruhákat árulnak féláron, kb. az kerül oda, ami már az outletből is kikerül - igy lett 2000 Ft-ért Ralph Lauren törölközőm
**Ami olyan, mint a city spar
***Florida látja el kb az egész USA-t naranncsal, ennek megfelelően a boltban egy gallon narancslé (3,89 L) 2 dollár

Re-blog

Egy gyors átnevezés után ez a blog fog arra szolgálni, hogy rendszertelenül megjelenő utazási tapasztalataimat, élményeimet leirjam.

Ennek az apropója leginkább az, hogy egy pár hónapos oda-vissza utazás után március elején letelepedtem Amerikában, azon is belül Miamiban. Mind Florida, mind az USA meglehetősen jó utazós célpont, én meg India óta nagy utazónak vallom magam, eldöntöttem, hogy úgy próbálom megélni az itt töltött szabadidőmet, mintha ugyanúgy utaznék, mint másfél évvel ezelőtt Indiában egy 10 kilós hátizsákkal.

Aztán úgyis az lesz belőle, hogy leirom, azt ami megihletett...

Life is an RPG

Megteltem. Biztos van egy ilyen állomása az idegen kultúrák megismerésének, de jelenleg úgy érzem, hogy egész India olyan, mint egy közepesen összerakott számítógépes játék, mint egy GTA, vagy Star Wars Kotor, néha CS, vagy Modern Warfare (főleg a favela pálya). Akárhova megyünk az elemek ismétlődnek. Erről jön egy lista.

Környezeti elemek az utcán

• egy Vespa utánzat robogó, 
• egy sima robogü
• Hero Honda, ami úgy néz ki, mint egy sportmotor
• egy Simson-szerű motor
• Mahindra vagy Tata jeepek
• kizárólag fehér személyautók
• rozoga biciklik
• 4 biciklkerékre szerelt mozgó bolt különböző gyümülcsökkel, ételekkel
• tehenek, bivalyok, kutyák, macskák, néha malacok és az előbbi állatok ürülékei
• random szemétkupacok

Utca robogóval, szemétkupaccal és bringával

Újabb tipikus utca

Árusok

• Gyümölcsök:
• banán (hangosan kiabálva, hogy 10 rupees)
• kókusz (hatalmas machétával)
• gránátalma, alma
• vegyes
• Kajáldák
• Dosa gyárosok (4 férfi, egy vaslap, egy keréktárcsa, 10-15 körülálló kajáldással)
• Tésztás (1-2 férfi, vaslap noodles-zel)
• Roll-os (1 srác üres vaslappal)
• Pani puris (1-2 férfi felpakolt puffancsokkal, meg csicseriborsó főzelékkel, vaslappal lásd: kép)

A tipikus pani puris

A riksák

Mindenhol tuk-tukok, két három féle típus, két-három féle sofőr kinézettel:

• A pufi arc bajusszal
• A fiatal vagány gyerek, hangos zenével

A sofőrök viselkedése:

• az arc, aki lehúz, 
• aki mindenről mond egy-két dolgot, 
• aki nem tud angolul, de állandóan beszél.

Rikshak 1000 km-re egymástól

A zajok

Aki valaha játszott GTA-t, annak megvan a feeling, hogy mindig ugyanazok a zajok ismétlődnek a háttérben, na itt is ez van:

• a masszív krákogás, amit köpés követ (a lehető legrandomabb helyeken)
• dudálás:
• a hatalmas busz, 
• a rekedt robogó,
• a standard duda,
• vonatkürt
• varjúkárogás (mindenhol)
• három nagyon indiai szám, ami kihallatszik a kocsikból, boltokból, riksákból

A megszólítások

Teljesen random emberek az utcán, mindig ugyanazzal a kiejtéssel, hanglejtéssel:

• Halló!
• Onkl! (Uncle)
• Yes!
• From? / Country? 
• Come, come!
• Riksa?!
• Plusz a random arc, aki odajön kezetfogni hozzád a semmiből.

Az interakciók

Egy az egyben, mint a Star Wars KotOR-ban,: választhatsz, hogy jófej leszel, keményen alkudsz, vagy lazábban, a gép meg kidobja, hogy az arc, hogyan beszél angolul (de mintha 2-3 szinkronszínész lenne csak a játékban...), mennyire jófej, mennyire zsugori vagy éppen mennyire engedékeny.

Ahhoz, hogy eljuss egy helyre legalább 5 embert meg kell kérdezned, hogy teljesített legyen a misszió, vagy, hogy egyáltalán elérj oda, de ha megkérdezel valakit, akkor elkezdenek odagyűlni az emberek. Többféle útbaigazítás van, de nem több 3-4-nél:

• egyenesen irányt mutat
• irányt mutat és közben jobbra vagy balra mutat
• mond pár szót: straight, then left (nehezítésképpen néha jobba mutat)
• hibátlan angolsággal elmondja, hogy merre (de ezt is a legrandomabb ember: lásd a félszemű csöves Kalkuttában)

XP

Kicsit, meguntam az írást, de még végtelenségig lehet folytatni, ugyanez van a feladatokkal, meg XP-gyűjtéssel, minél több XP-d van, annál jobban tudsz alkudni, biztonságosabb kajákat tudsz enni, jobb helyeken szállsz meg jobb áron stb. 

Feladatok

Na, ez már inkább falukutatás:

• Find the palace
• Get to the temple
• Find the Café Coffee Day (indiai Starbucks)
• Buy toilet paper
• Cross the road
• Keress szállást minél olcsóbban
• Juss el egy vasútállomásról a másikra
• Egyél minél olcsóbban
• Keress egy wc-t 5 percen belül (büntetőkopi, ha nem sikerül)
• Find a rikshaw for less than X
• Find a bus that goes to...

Egy hosszú nap története

Nagyobb térképre váltás


Bocsi mindenkitől ez nagyon hosszú sikerült, de el nem tudom képzelni mit csináltak régen az emberek áram nélkül este, valószínűleg azt amit én, olvastak, vagy írtak:

Épp Keralában vagyunk, egy hajón töltjük az éjszakát, valahol a backwaters-ön, de erről részletesen majd, ha befejeztük a hajókázást. Mindenesetre egy gyertya és egy fejlámpa fényénél töltjük az estét a hajó teraszán, kint szakad az eső, minden csupa pára, nem izzadok, csak a ruhám és bőröm nyirkos. Nagyon menő a hangulat, alig várom a napfelkeltét, remélem kitisztul. És nagyon boldog vagyok, hogy használ szúnyog elleni kenőcs, itt nevetgélünk azon, ahogy lepattannak rólunk. Najó, én nevetek, Max meg bosszankodik, mert a reptéren vásárolt hiperszuper Nobyte nem annyira hatékony, mint az összes gyógyszertárban kapható Odomos kenőcs, amúgy itt nincs malára és dengue para, nem kell aggódni. Miután bekente magát ő is nevetgél.

Madurai

Pondicherry-ből hétfőn este indultunk éjszakai busszal, a lehető legrosszabbra is fel voltunk készülve, tanulva a Dehradun-Lucknow 13 órás egybefüggő zötykölődésből. Kellemeset csalódva, majdhogynem kialudtan érkeztünk reggel 5-kor Madurai-ba, valahol Tamil Nadu kellős közepébe, aminek a „sok” nevezetessége ellenére úgy döntöttünk, hogy csak Dél-India legnagyobb és legelbűvölőbb templomkomplexumát nézzük meg. Az elbűvölőt mindenkinek magának kell eldönteni, de hogy nagy az tény. Fél6 és 6 között megküzdöttünk biztonsági őrökkel és papucstároló szakemberekkel, hogy a táskáinkat legyenek szívesek elfogadni és megígértük, hogy nincs benne robbanóanyag és, nem a laptop sem robban fel, úgy nézünk ki, mint, aki Pakisztánból van?! A sok hercehurca után (meg miután visszaküldtek hosszúnadrágért) tetőtől talpig felöltözve érkeztünk meg a templom belsejébe, ahol rögtön egy jókedélyű kipingált elefánt fogadott minket, amitől a hangulatunk rögtön a helyére került. Az elefánt, miután adtunk neki, 10 Rupiát, amit ő rögtön továbbított a gazdájának, kegyesen megáldott minket, úgy, hogy gyengéden fejbe kólintott az ormányával. Miután eszembe jutott, hogy a reggeli kekszből még van nálam, gyorsan megkérdeztem, hogy adhatok-e neki, úgyhogy szépen megreggeliztettük a vidám, pigmenthiányos, kipingált elefántot.

Az áldó elefánt, már nem csak az én kekszeimet eszi

Ezt követően behatoltunk a templom-komplexum mélyébe, ahol úgy éreztem magam, mint Indiana Jones, amikor a furavallású embereknél van egy barlangtemplom mélyén: mindenféle szobrok voltak a falakba helyezve, mindegyik előtt gyertyák, mécsesek, füstölők, az oszlopok (európai szemmel) kínai stílusú sárkányokból álltak, az oszlopfők, és az oszlopfők meglehetősen indiásan, lilára, rózsaszínre, pirosra, a plafont hasonló színű lótuszmotívumok díszítették. Az Indiana Jones feelinget tetézte, hogy jött egy kisebb zenekar csengettyűvel, meg olyan dobbal, aminek mind a két oldalát püfölik, meg klarinétszerű fűvőshangszerrel, meg cipősdoboz méretű fa dobozzal, aminek, nem tudom mi volt a célja, de nyitogatták és csukogatták folyamatosan. A zenekar megállt egy 8 karú, kinyújtott nyelvű két főből álló felöltöztetett bronz szoborcsoportnál és itt fújták tovább. A zenélő csapatot füstölős, félmeztelen szoknyás papok kísérték, akiknek a piros paca alatt egy vonásnyi hamu is volt a homlokán (itt azért elgondolkoztam, hogy engem, akkor miért küldtek vissza felöltözni….), mindenféle dolgokat mondtak, mindeközben a reggeli imára érkezők sorra mentek a szobrok előtt és ki térdelve, ki hason fekve, ki csak megállva imátkozott és mécsest gyújtott szép sorjában az istenek és a tehenek szobrai előtt.

Templomtorony sok-sok istennel meg tehénnel

Madurai után Periyarba, a híres nemzeti parkba vitt volna az utunk, és reggel hét előtt már kerestük is a megfelelő riksasofőrt, hogy elvigyen minket a megfelelő állomásra. Kell két kiegészítés, hogy kerek legye a sztori: 1) A wikipedia-ról előző nap megtudtam, hogy a buszmegállókat a közeli nevezetességekről nevezik el. 2) Kanyakumari, az indiai szubkontinens legdélebbi pontja régóta vágyott úti cél volt, de sajnos úgy tűnt, hogy minden beleférjen a Max-szal közös utunkba, ki kellett hagynunk. Tehát, a tuk-tuk-ost megkérdeztük, honnan lehet eljutni Periyarba. Erre elkezdett félig angolul, félig tamilul hadoválni, amiből kb. csak annyit értettem, hogy Kanyakumari, erre megkérdeztem, hogy milyen messze van, és mennyi idő oda eljutni és megy-e busz (a tuk-tuk-osok meglepően jól vágják a földrajzot) és felvilágosított, hogy 220 km, 6 óra busszal, minden reggel megy. Gyors gondolkodás, döntés és úton is voltunk a Kanyakumariba vezető busz megállójába, ahova megérkezve épp annyi időnk volt, hogy reggelit vegyünk és haladjunk tovább (valahogy Indiában a buszok mindig pont akkor indulnak, amikor felszállunk rájuk, ma is így volt az egész nap folyamán). Még hét óra is alig múlt, de már túl vagyunk egy állomáson, és mennyi jött még ezután…

Kanyakumari

India legdélebbi pontja a Laostól délre található szigeteknél van, de a szubkontinens legdélebbi pontja Kanyakumari partján levő 3 nagyobb szikla. Az egyiken egy indiai felfedező szobra állt, a másik Swami Vivekananda meditált valaha és ezért az ő emlékére szent hely lett, na, mi ide mentünk el egy öreg-tavi Ajtony méretű hajóval és nagyon sok indiaival. Nem sokat tudok az öreg Swami Vivekanandáról, csak, hogy volt egy nagyon híres beszéde a chicagoi egyetemen a vallásról, meg amerikában is élt, és ott hirdette az igét, és hogy írt egy rakat könyvet, amit a Bhagavad-Gita mellett lehet megvenni a boltokban, a szememben valószínűleg az amerikai beszéde miatt kicsit Kossuthra emlékeztetett.

A hajókázás után megnéztünk még egy templomot, aminek a legnagyobb nevezetessége az oltárban Jézus alakja körül található kék neoncsík volt, ettől eltekintve tökéletesen megfelelt bármelyik jobban kinéző fehérre meszelt Európai templomnak.

India legdélebbi pontja a templomból

Kanyakumari egyébként Gaya után simán megszerezte az India shithole-ja címet, amit a különösen unalmas, semmitmondó indiai városok kapnak, amik még arra se méltatják magukat, hogy legalább annyira koszosak legyenek, hogy a külföldi turisták elszörnyűlködhessenek, olyan semmilyen.

Az volt a cél, hogy még ma Allepey-be érhessünk, hogy találkozzunk barodai ismerősünkkel, Max előző utitársával Tamsinnal, az angol lánnyal, aki azóta új-zélandi haverjával utazgat (az india-thaiföld, fülöp-szigetek, ausztrália, új-zéland útitervvel). Ehhez viszont cselhez, kellett folyamódni: Kanyakumariból el kellett jutni Trivandrumba, vagy hivatalosan: Thiruvananthapuramba, Kerala fővárosába, hogy onnan Allepey-be könnyen elérjünk. Ehhez viszont először Nagercoilba kell eljutni, hogy legyen busz Trivandrumba.

A legjobb szó az állapotunkra, az elcsigázott. Egy idő után csak mentünk és mentünk és zötykölődtünk és mindenhol 5 percre az érkezésünk után indult a busz, úgyhogy csak kekszeket, meg ilyen szutyok dolgokat tudtunk venni. 22 óra buszozás és 4 órányi turistákodás után, egyszercsak fél12 körül megérkeztünk Allepey-be. Sikerült keríteni egy tuk-tukost, aki vállalta, hogy a legjobb commissiont ígérő szállásait felkelti nekünk, az első probálkozás után a tengerpartra vetődtünk és egy kis bungalow-ban kaptunk relatíve olcsó szállást (500 R/szoba/éj), bár a bungalow és a pálmafatető között volt egy 25 centi rés, de állítólag nem voltak szúnyogok (és mint kiderült, tényleg). Elcsigázva, megfáradva, de tengerzúgásra aludhattunk el a célként kitűzött városban.

U.i.: van vörös banán, ami ízletesebb, édesebb és krémesebb, mint a sárga, zöld testvér:

Kalkutta és gyors helyzetjelentés

Egy 27 órás vonatút, egy egyórás belvárosi buszozás és egy 3 órás buszút után sikeresen megérkeztünk Kalkuttából Pondicherrybe chennai-i átszállással. Az első, majdnem napra pontosan két hónappal ezelőtti indiai vonatúton nem gondoltam volna, hogy az utazás eme fajtája lesz majd az, ahol regenerálódok és pihenek az Indiában töltött idő alatt. A vonat ismerős, a kaja is, az emberek is ugyanazok, a levegő, az állomásoktól és a városoktól eltekintve friss, úgyhogy minden adott, hogy az ember nagyokat aludjon, olvasson, kajáljon. Persze, mindezt annak ellenére, hogy az ember baromira unja, koszos, büdös, poros lesz a végére, de hát mint a legtöbb dolog errefele, ez is nagyon kettős.

Most például azért írok, mert az elmúlt közel 36 órában ültem a popómon és vártam, hogy 1800 km-mel odébb keveredjek és közben a bioritmusom teljesen felborult, de már ezt is megszoktam, nem egy éjszakát beszélgettünk már végig ilyen hosszú utak után.

Kalkutta meglepően tetszett, best Indian big city so far. Látszik, hogy az angolok építették, és az is, hogy a 19. sz. végén tervezték, számos 20-as, 30-as évekbeli ház volt, ami szinte egy-az-egyben akár Pesten is lehetne valamelyik körúti kerület lepukkantabb részén. Kevésbé volt turistás, ami szintén plusz pont, nem volt lépten nyomon tuk-tukos, aki el akar vinni mindenféle boltokba, főleg, hogy nem volt minden sarkon szúvenír bolt, ami meg volt, azt inkább hívja az emberek aukciós háznak. Úgyhogy a kalkuttai napok inkább teltek úgy, mint két átlagos nap egy nagyvárosban, mint egy indiai utazás egyik állomása. Ültünk a kávézóban (sajnos ilyen nagyon modern Coffeeshop-szerű cuccban), ettünk kajákat az utcán (erről később), sétáltunk a parkokban, múzeumokban, néztük a régi épületeket, taxikat, dolgozó embereket, voltunk könyvesboltokban, olvastunk.

Victoria Memorial - tanulságos múzeummal

Random ház, ami olyan, mint otthon

Templom, sok szép növénnyel

Egyébként Teréz Anya itt tevékenykedett, sajnos tevékenységének okát, a nyomort is láttuk. Két utcával a Meki, iStore, Vodafone stb. után kakasok, kecskék, kábelfejtőműhelyek, egész lakások, inkább háztartások voltak az utcán, de valahogy ez is más volt, mint India többi részén, nem nyomorban fetrengtek az emberek, dolgoztak, mosakodtak, főztek, mindent csináltak, amit otthon szokás, csak épp kint tették az utcán.

Igazi metropolisz, még villamosa is van

Kaják

Reggeli

Kalkuttában ettem életem legjobb gyorskajáit, a reggeli sajtos szendó, aminek a kenyerét faszénen, agyagüstben pirították simán veri a legextrább Subway szendvicset, a wok(chowmein), az egg-roll, veg-roll, a random csirke/zöldségleves, biryani (rizs fűszerrel), minden, wow. Az egész napi kajánk megvolt 800 Ft-ból, úgyhogy végig tele volt a gyomrunk és ízletes volt, és mindez rendelkezett az itteni ételek egyik leginkább nagyra becsült tulajdonságával: még a wc-papírt is kímélte.

Bónusz

Még egy random kép, ami már annyira nem meglepő, inkább vicces. A hotel mellett azért sétáltunk el első este, mert egy ilyen barna bőrű Sgt Pepper Lonely Hearts Club Banddel mulattatott lagzit tartottak a szálloda konferenciatermében.

Sgt. Pepper Lonely Hearts Club Band - Indian Edition

Helyzet

Pondicherry eddig csodás, úgy volt, hogy Chennai-ban várunk az esti buszra és az éjszakát a buszon töltjük, de mivel pontosan érkezett a vonat, gondoltuk bepróbálkozunk és hátha még ma Pondyba érünk (így hívják a helyiek). Ismét, mint oly szokszor falukutatás feelingem volt, ahogy odamentünk az első szimpatikusnak tűnő emberhez és megkérdeztük, hogy lehet eljutni Pondicherry-be (kb, mintha Szegeden azt kérdeznénk, hogy Pécsre hogysmint), megmondták, hogy arra a buszra kell felszállni, amire ők is itt várnak, aztán el kell kapni egy buszt Pondy-be, mondtuk ok. Egy óra buszozás és öt perc séta után, még már fenn is voltunk a Pondicherry-be tartó buszon, ami felszállásunk után kb. 10 perccel el is indult, rá 3 órára, kb. fél11-re meg is érkeztünk. Nyertünk egy éjszakát, amit nem buszon, hanem egy nagyon cuki francia-stílusú kis panzióban töltünk, ahol a kilincsek kerámia fogantyúval vannak ellátva, van melegvíz, meg wi-fi, és mit vacsora közben kiderült a tulaj a legmenőbb Pondicherry-i étterem menedzsere, csak szegény szereti a vendéglátást, és ezért nyitott egy saját kis helyet, azzal a céllal, hogy az utazók minél inkább otthon érezzék magukat. Mi is így éreztük, főleg fürdés, egy hibátlan club sandwich, sör, belga csokis süti és banán után. Ámen. Holnap pedig a  portugál és angol gyarmati maradványok után a franciák itt töltött éveibe is betekintést nyerünk.

Darjeeling

Darjeeling túl jó volt. Megkaptuk, amit vártunk: feltöltődést, pihenést, természetet. Túl sok minden történt ahhoz, hogy szép sorjában leírjam, úgyhogy csak kivonatok lesznek.

A város

Van a városnak egy hangulata, amit nagyon meg lehet szeretni, valami olyasmi volt, mintha egy angolok által épített olasz korzót elvinnél Indiába 2200 méterre, úgy hajlítgatnád, hogy szerpentines legyen a hegyoldalon, majd ezután hagyod, hogy a helyiek azt csináljanakk vele, amit jónak látnak kb. 70 évig. A táj, az emberek és az építészet ad egy egészen különös hangulatot a városnak.

A kaják

A város legfelkapottabb éttermét is az angolok hagyományozták Darjeelingre: van pékség/cukrászda, kávézó a Kanchenjunga-ra néző télikerttel és a pincében kontinentális pubként berendezett étterme. Itt kezdtünk minden napot: tea, cheese pie, croissant, fruit cake, brownie, meg, ami jött. Mint a második este kiderült India legjobb grillcsirkéje után, az étterem tulajának lánya megnyitotta saját kis olasz éttermét (ide sikerült betévednünk grillcsirkézni), úgyhogy ide is visszajáró vendégek lettünk. 

A sor

Volt egy sor, ahol fából nem is standok, hanem inkább dobozok voltak kialakítva, ahova az eladók az áruk közé becsücsültek és úgy várták a vevőket egy helyben (kivéve a kifőzdék). Na, itt minden volt: fodrász, szerencsejáték, újságos, zöldséges, hentes (csirkével és hallal), kisütödék, és wok-ban készített ételek étkezdéi. A kisütödék legfőbb terméke a csirke volt mindenféle olajban kisütött formában (ezeket inkább hagytuk a bátrabbaknak), viszont árultak csirkével, vagy zöldséggel töltött lángostésztát Erős Pistával megkenve, na ez már nekem való volt. Az egyik wokos dobozban egy öreg házaspár készítette a finomabbnál finomabb kajákat (momo, egg roll, egg sandwich, chowmein, chowmein roll), na itt viszont következetesen mindent kipróbáltam. 

A kirándulás

Jobbról a harmadik a Mt. Everest

Fázva a Kanchenjungával a háttérben

Elmentünk egy 3 napos túrára 3600 m-re, láttuk a Mt. Everestet, meg a Kanchenjunga-t, ami a 3. legnagyobb hegy, meg fáztunk is, meg izzadtunk sokat felfele, aztán megint fáztunk, aztán a fűtetlen szobákban is fáztunk, aztán reggel elindultunk és megint izzadtunk és közben egyik állunk esett le a másik után a napfelkelte, táj, a növényzet, a rajtunk keresztül menő felhők, a naplemente és hasonlók miatt.

Úgyhogy egy hétig ettünk és gyönyörködtünk meg néha fáztunk.

És a negyedik angol temetőben megtaláltuk Kőrösi Csoma Sándor sírját is:

A teákról: Darjeeling teáinak 85%-át exportálják, úgyhogy a sarki teaszaküzletben ugyanazt a teát lehet megkapni, mint az itteni speckó teaboltokban Darjeeling tea néven, az éttermekben pedig az exportra nem adható monszún-időszakban termett gyenge ízű, erős színű teát adják.

Besűrűsödtek az események

Na, egy ideje nem írtam, hogy miújság. Ennek leginkább az az oka, hogy igencsak nyakunkba vettük az országot: 13-án elindultunk Udaipurból Delhibe, ott 2 nap, 1 éjszaka, onnan Amristar (Arany Templom és határőrségváltás) 1 napban 0 éjszakával, onnan éledezés Rishikesh-ben jópár nappal és jópár éjszakával (talán volt 3 is) (rafting a Gangeszen, kirándulás, természetben gyönyörködés), innen egy 30 órás út vezetett 3 különböző busszal Varanasiba, ahol  egy Gangeszen való napfelkeltenézés volt a program (másfél nap, 1 éjszaka), innen 6 órás legalsó osztályon töltött vonatút vitt minket Gaya-ba, ahol egy éjszakát töltünk, reggel megnéztük a közeli Bodh Gaya-ban Buddha megvilágosodásának a helyét, most pedig nemsokára megyünk New Jailpaguriba, ahonnan a Himalája kisvasút visz minket Darjeelingbe, ahol ismét pihenni és kirándulni fogunk. Aki részletesebb beszámolót vár, annak aggodalomra semmi ok, szorgosan jegyzetelek, csak kézzel (így gyorsabb és egyszerűbb) és valamikor, amikor hazamentem lesz belőle rendes útinapló  ahogy illik. Addig is a mifolyindiaban.tumblr.com -ra, posztolódnak a rövidebb, említésre méltó dolgok.

Egy gyors helyzetjelentés addig is

A mottó: nem fogyok, csak a csontjaim nőnek.

Így másfél hónap után jutottam el oda, hogy mindenem tiszta indiás: elfogyott az otthoni mosószerem (egy 40 Ft-os Tide mosószappan vette át a helyét), a nagyon környezettudatos kis otthoni fürdőszappanom is a végét járja, a fogkefém is érett a cserére, nemtom hány éve először nem Old Spice-t, hanem az itt kapható egyetlen nem sziszegős dezodort, (szerencsére) Niveát használok. A hálózsákomnak olyan tapintása van, mint a korábbi hálózsákomnak, ami 4 éven keresztül minden ÖCSI-s táborban velem volt. A hátizsákom okosan szürke, de látszik, hogy a frekventáltabb helyeken egy árnyalattal szürkébb, mint az eredeti. Az egyetlen ruhanemű, ami nem volt még mosva itt a pulcsim, ami az elmúlt napok hűvösebb éjszakáinak köszönhetően szintén igencsak gyatra állapotba került. Meglepő, hogy az összes elektronikus dolog (laptop, iphone, kindle, fényképező) meglepően jól funkcionál és az elemtöltést is mindig jól meg tudjuk oldani.

A cuccaim állapota viszonylag jól mutatják azt, hogy mi hogy vagyunk jelenleg, kicsit kopottasan, de azért minden rendesen megy, működik.

Amióta elindultunk Rishikeshből Darjeeling lebeg a szemünk előtt, hogy érjünk végre oda, remélhetőleg holnap este 6-ra ott is leszünk. A "szállodán" és a boltokon igencsak érződik, hogy India egyik legszegényebb vidékén vagyunk, csak utcai kaját, Coca-cola és Lays termékeket lehet kapni, meg persze végtelen mennyiségű cukorkát és dohányt.

Az aggódó szülőknek, rokonoknak: nyugi, jól érzem magam, jó a hangulatom, eszem rendesen sok gyümölcsöt, tejterméket és nem eszek nem megbízható forrásból származó kajákat. :)