Night @ Zürich Airport

Nem lesz túl izgi, legalább annyira mint a cím, mert szerencsére eddig minden rendben van. Tekintve, hogy ez az első írásos poszt gyorsan elmagyarázom a koncepciót: a tumblr lesz mindennek a gyűjtője: képek, idézetek, vicces (vagy nem) pársoros írások, és a bloggerre írom a nagy gondolataim és élménybeszámolóim, amit aztán linkként posztollok tumblr-re.

Szép nyugisan megérkeztem a zürichi airportra, a legkisebb swiss géppel jöttünk, aminek a szárnya felül van, ráadásul a szárny mellett ültem az ablaknál, úgyhogy csodálhattam, ahogy remeg a szárny, meg mozog ide-oda a léglapát (legyen most ez a neve). Pest gyönyörű volt a sötétben, kiskörút, nagykörút, plázák, hidak, vár Csepel, Kopaszi-gát, Margit-sziget, minden, ahogy kell úgy világított.

Egy középkorú stweradessünk volt, aki jó svájci módjára angolul, németül és franciául bemondott szépen mindent, és gyanús, hogy fel volt varrva a mosoly az arcára, mert nem tudott leállni vele. Még ilyen kis csokit is kaptunk (kép1). Már alig várom a köv. utat velük, ahol remélem arányaiban többet megyünk majd vízszintesen, meg nem ugrálunk úgy, mintha kátyús lenne a levegő.  Az út gyorsan elment, nem ült mellettem senki, úgyhogy terpeszkedhettem, vmiért nem került fel a kindle-mre a magyar nábob, úgyhogy Habermas életművével foglalkozhattam, ami azért volt jó, mert muszáj volt arra figyelnem, hogy felfogjam, aztán alig kerültünk vízszintesbe elkezdtünk előre dőlni.

Zürichben nincs ingyen wi-fi, ellenben van 7 szolgáltató, akiktől vagy 8 féleképpen lehet venni wi-fit (bankkártya (az összes típus), kaparós kártya, sms, telefonhívás stb.) úgyhogy ezt egy röpke fél óra megszültem és mobilról bejelentkeztem Anyának, Boccal egyszerre hívtuk egymást, csak ő Viberről én meg Google-hangouttal, aztán Skype-on beszéltem a már Indiában rám váró, éppen fosó Sváb Tomival (elég epikus ez a 21. század és információs forradalom: Hollandia, Magyarország, India összesen 1 órányi beszélgetés csupán 5 CHF-ért, és mindez mobilról, és csak mert nem ingyen van a wi-fi.)

Sose gondoltam volna, de mostam szépen fogat, használtam alkoholos kézfertőtlenítő baszást kajálás előtt, megmostam a hónimat, úgyhogy egyelőre nagyon európai vagyok, csak ruhát nem cserélek, mert nem akarom megbontani azt a gyerek méretű és súlyú múmiát, amivé a hátizsákom változott (kép2).

Lassan tente, már az olaszul beszélő plafont glettelő munkások is elültek, egy indai arcot láttam mászkálni, két nagyon hátizsákos lányt, meg egy arcot, aki AUM-os (óóóóuuuum, vagy mi, na az univerzum hangja szankszritul, olyan mint egy 30-as) pólóban volt, meg buggyos gatyában, a kapucnija csúcsos és a seggééig ért, tehát mintha Ozoráról csöppent volna ide, van egy tippem, hogy ugyanarra a gépre várunk mind.

Úgy döntöttem, hogy inkább most éjjel alszom, és nappal meg nézelődök a reptérről, sose láttam még sivatagot, de el tudom képzelni, hogy egy idő után uncsi, úgyhogy lehet még ott is alszom.

Nyugi, nem hiszem, hogy holnap ilyen nyugiban lesz wi-fi a mumbai-i reptéren, úgyhogy nem fogok ennyit írni. Este 10 körül érkezem, kicsomagolom a múmiám, átöltözök végre, eszem, iszom (természetesen az otthoni kaját) és jól elérem az 5-kor induló vonatot Goára. Jóanyám okosan úgy készített kaját(ezúton is köszi a házi catering managernek :)), hogy csak Goán kelljen helyi kaját fogyasztanom, hogy az első fosás ott érjen, bár ha az általa csomagolt kajákon múlna, akkor másfél hétig nem kéne ennem kint. (Viccen kívül, van kb 8 energiaszelet, vagy 5 szendó, meg kb. 10 ilyen ízes, cereália cucc, amiben annyi kalória van, mint egy bigmacban, szóval legalább… nagyon sok kalória)

Bocs, hogy hosszú voltam, de hát egy éjszaka reptér nem a legizgalmasabb dolog… Ja, és pontosan ezért van a blogger, hogy amit ide, írok, az inkább van magamnak, meg azoknak, akik nagyon szeretnének tudni rólam.