Nagy nehezen sikerült eljutnom a szállásra, ami egy egész csini tömbben van, szép a járólap, jó minőségű ajtók vannak, meg minden, egy szépséghibája van csupán, hogy nincsen benne bútor, semmi, csak matracok meg wi-fi. Az állapotokat az írja le a legjobban, hogy olyan, mint az ÖCSI iroda bál előtt egy héttel. A szobámat egy lengyel sráccal osztom meg, aki elég alter és csendes. A szobában volt még egy rakat random dolog, ami, mint kiderült vmi korábban ott lakó arcoké volt. Ezeket az esti Aiesec-es meeting után ki is pakoltuk (6 zsáknyi szemét és ruha jött ki), így már egész otthonos a kis helyünk. Velünk lakik még egy japán, egy olasz meg kb. 4 nigériai lány. (Bár most este jött még egy pár fekete lány, meg egy srác, akik korábban voltak itt, és most utaznak haza és búcsúzkodni jöttek).
Éppenhogy feldolgoztam a szállást, meg interneteztem kicsit végre a saját kis számítógépemen és indulnunk kellett a nagy évnyitó AIESEC-es gyűlésre, ahol ismét olyan érzésem volt, mintha ÖCSI-zni jöttem volna. Egy óra késéssel érkeztünk, de ez senkit nem zavart, mert ők sem kezdték még el, azzal mulatták az időt, hogy „tábortáncokat” táncoltak. Itt megismerkedtem a többi külföldi aiesecezővel, egy német sráccal, egy osztrák lánnyal, és még egy angol lánnyal. Nagy sikerem volt, annak köszönhetően, hogy én már utaztam Indiában, és ők még nem, de tervezik. Tisztára „spanyol albérlet” érzésem volt: a német srác nagyon kimért volt, az angol lány nagyon dagi és lófejú, az olasz lány úgy néz ki ezekkel az indiai kendőkkel, mint egy echte cigánylány. Az egyik nigériai lány meg annyira feka, hogy azt nem hiszem el, Kántor Eszti temperamentuma és stílusa az övéhez képest visszafogott és szofisztikált, nagyon menő, tisztára olyan, mint a fekák a filmekben, ilyeneket mond, hogy mmmm-hmmmm, meg hell naw, i ain’t gon do that, jól össze is veszett szegény kis indiai fiúval, aki már egy hete nem bírt neki sim kártyát szerezni. Érdekes volt látni, ahogy a temperementumos kis indiai gyerek meg a temperamentumos nem olyan kis afrikai leányzó egymásnak ereszkedett.
De vissza meetingre egy mondat erejéig: most alakultak meg ilyen csapatok, meg teamek meg nemtom mik és mindegyik előadott egy táncot, kb. olyan volt, mintha a báli teamek instruktorin táncoltak volna. A „vezetőség” egyik tagjának egy az egyben olyan stílusa volt, mint a Marigold Hotel tulajának, és mindent úgy adott elő, mintha a világ legkülönlegesebb élményében lenne részünk azáltal, hogy láthatunk éppen valamit, kedvenc szava járása a the most „valami-nagyon-pozitív-jelző” volt. És még random üvöltöztek is dolgokat, amik néha úgy hangzottak, mint a nem hiszem el, éltették magukat, mint a torok-torok, és ha halkan kellett lenni, akkor csettintgettek tapsolás helyett, és ha visszakérdeztek, hogy megértették-e, akkor úgy rázták a kezüket, mint az ÖCSI-ben/SZISZ-ben/TEK-ben az egyetértek-jel.
A meeting után egy újabb „indiában első” élményem volt: mégpedig a szupermarket, ahol a táskádat betették egy egyentáskába, amit lezártak, hogy ne lopj. Mosógéptől kezdve zöldségekig mindent lehetett kapni, vhol a spar és a tesco között volt, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy végre vettem háztartási kekszet meg almalevet, ami megállítja a hasam (remélem) és hogy még itt is csótányok császkáltak a zöldségeken, csak kisebbek, mint Varanasiban az utcai árusoknál, ahol ilyen hüvelykujjméretű repülő dögök mendegéltek békésen.
Kelt 2012. 09. 22.
Éppenhogy feldolgoztam a szállást, meg interneteztem kicsit végre a saját kis számítógépemen és indulnunk kellett a nagy évnyitó AIESEC-es gyűlésre, ahol ismét olyan érzésem volt, mintha ÖCSI-zni jöttem volna. Egy óra késéssel érkeztünk, de ez senkit nem zavart, mert ők sem kezdték még el, azzal mulatták az időt, hogy „tábortáncokat” táncoltak. Itt megismerkedtem a többi külföldi aiesecezővel, egy német sráccal, egy osztrák lánnyal, és még egy angol lánnyal. Nagy sikerem volt, annak köszönhetően, hogy én már utaztam Indiában, és ők még nem, de tervezik. Tisztára „spanyol albérlet” érzésem volt: a német srác nagyon kimért volt, az angol lány nagyon dagi és lófejú, az olasz lány úgy néz ki ezekkel az indiai kendőkkel, mint egy echte cigánylány. Az egyik nigériai lány meg annyira feka, hogy azt nem hiszem el, Kántor Eszti temperamentuma és stílusa az övéhez képest visszafogott és szofisztikált, nagyon menő, tisztára olyan, mint a fekák a filmekben, ilyeneket mond, hogy mmmm-hmmmm, meg hell naw, i ain’t gon do that, jól össze is veszett szegény kis indiai fiúval, aki már egy hete nem bírt neki sim kártyát szerezni. Érdekes volt látni, ahogy a temperementumos kis indiai gyerek meg a temperamentumos nem olyan kis afrikai leányzó egymásnak ereszkedett.
De vissza meetingre egy mondat erejéig: most alakultak meg ilyen csapatok, meg teamek meg nemtom mik és mindegyik előadott egy táncot, kb. olyan volt, mintha a báli teamek instruktorin táncoltak volna. A „vezetőség” egyik tagjának egy az egyben olyan stílusa volt, mint a Marigold Hotel tulajának, és mindent úgy adott elő, mintha a világ legkülönlegesebb élményében lenne részünk azáltal, hogy láthatunk éppen valamit, kedvenc szava járása a the most „valami-nagyon-pozitív-jelző” volt. És még random üvöltöztek is dolgokat, amik néha úgy hangzottak, mint a nem hiszem el, éltették magukat, mint a torok-torok, és ha halkan kellett lenni, akkor csettintgettek tapsolás helyett, és ha visszakérdeztek, hogy megértették-e, akkor úgy rázták a kezüket, mint az ÖCSI-ben/SZISZ-ben/TEK-ben az egyetértek-jel.
A meeting után egy újabb „indiában első” élményem volt: mégpedig a szupermarket, ahol a táskádat betették egy egyentáskába, amit lezártak, hogy ne lopj. Mosógéptől kezdve zöldségekig mindent lehetett kapni, vhol a spar és a tesco között volt, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy végre vettem háztartási kekszet meg almalevet, ami megállítja a hasam (remélem) és hogy még itt is csótányok császkáltak a zöldségeken, csak kisebbek, mint Varanasiban az utcai árusoknál, ahol ilyen hüvelykujjméretű repülő dögök mendegéltek békésen.
Kelt 2012. 09. 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése