Bollywood Superstar

Azt szeretem ebben az országban, hogy elmész helyekre, vannak elképzeléseid, hogy majd mi történik, és akármilyen vad képzeteid is vannak India übereli azokat. A mai nap olyan volt, mint egy tipikus Simpsons, vagy Family Guy rész: elkezded valahogy és egy teljesen más sztori kerekedik ki belőle: Így lettem ma egy indiai (a rendező szerint szigorúan nem bollywoodi) sci-fi film főmellékszereplője és fesztiváloztam át a városon egy utcányi indiaival, a Ganesha-szobrukkal és a régóta áhított nasim(?) nevű dobos formációval, akiket csak crazy drummers-nek szoktam aposztrofálni, akiket ha meghall az ember előbb tenne Brazíliába, mint Indiába.

A forgatás

Azért ne legyenek illúzióink, a greenbox anyuci házának a nappalijában lett kialakítva, a kamera egy 650D, és két 1000W-os refi volt a világítás. A szövegemet szigorúan a kamerába nézve(!) kellett mondani és miután nem volt idő megtanulni a szöveget laptopról olvashattam, pontosan ekkor váltotta fel a fotóállványt a bárszék és a concise hindi-english dictionary összes kiadása....

Looking professional...

.... valójában.

A filmről elég annyit tudni, hogy 2012 van, és a föld el akar pusztulni, mert a gazdag emberek túl sok gyárat építettek és a rendező, aki egyben a VFX (visual effect) szakértő az emberiség egységét akarja megmutatni, így jövünk mi a képbe, külföldi öntkéntesek, és a VFX miatt lesz ez egy sci-fi, amiben holotelefonálnak az emberek és mindenki repülő bugattival közlekedik. ...2012-ben. A szervezettséget elnézve a film valószínűleg sose készül el, de hát legalább nem Jókai olvasva telnek el a mindennapjaim Barodában. És még kapunk ingyen kaját is.

Egész nap ezen pörögtem: ha el is készül, valami ilyesmi lesz belőle (indiai akcentussal):

A fesztivál

Ma van a 10 napos Ganesha-fesztivál utolsó napja. Ganesha, az elefántfejű istenség a siker, a jószerencse és mindenféle földi jó istene, így az egész fesztiválszezont is vele kezdik. Nagyjából két-három sarkonként van egy-egy Ganesha-szentély, ahol esténként egy-egy gyertyát, mécsest köröznek az óra járásával megegyező irányban a szentély előtt a jószerencse reményében. A fesztivál végén az egyes szentélyekben levő agyagból készült Ganesha-szobrokat a tóba helyezik, ahol szépen elporladnak (a másik inside joke-om ma: milyen vicces lenne family guy-stílusban, ahogy megérkezik egy újabb Ganesha a tó aljára a pajtijaihoz és annyit mondana, hogy "wat's up?", amire a többiek: "not much, enjoying", de ilyen sajnos nem történhet, mert elolvadnak).

Ebédszünetben kimentünk megnézni, ahogy elviszik az egyik Ganesha-t. Itt egy traktorral húztak egy falnyi hangfalat, ami mögött a dj felváltva játszott tradicionális Ganesha himnuszokat, illetve elvetemült trance-zenét, majd szépen eldöcögött a traktorra pakolt Ganesha. Azt hittem, ennyi elég is volt a fesztiválból, körtáncoltam az utcán, kaptam pöttyöt a homlokomra, ettem ilyen gránátalmás, banános, mogyorós, mandulás tejbe(?)grizet, ami a szezámmaggolyóval együtt ilyen tradicionális fesztiválkaja (itt kicsit másképp értelmezik a fesztivált... leginkább valláshoz van köze). 

Traktoros z-cucc

Piros pöttyösen utcatánccal

Innen visszamentünk felvenni a Maruti Suzukiba a Bugattis jeleneteket, végeztünk és kezdődött az, amit előre sajnálok, hogy nem fogok tudni szavakban visszaadni. Ez egy jóval nagyobb szentély volt, egy üresen hagyott telken, itt is megetettek minket ilyen tejbe(?)grizes cuccal, aztán táncolgattunk (már ismertem a lépéseket), aztán végre megérkezett az, amire már az HIV awareness-est óta vártam: a crazy drummer guys (teljesen rájuk vagyok pörögve az Olimpia megnyitója óta), és most itt voltak.

Visszük Ganesha a tóba...

zenés-táncos kísérettel.

Az, hogy elvisszük a szobrot a tóba és beletesszük a lehető legkevésbé adja vissza azt, ami történt, még ha így a leggyorsabb is leírni. A nők folyamatos hátrálós mozgással mintegy kihúzták a Ganesha-t szállító kocsit az udvarból, majd a férfiak a dobosok körül a nők pedig a dobosok mögött táncoltak. Így haladt a kb. 80-100 főből álló felvonulásunk: A fiúk a már ismert, számomra punjabi dance-nek titulált mozdulatokat csapatták, megint, mintha nemtelenek lennének úgy táncoltak egymással, a nők tipegő-topogó, tapsoló hullyogató táncot lejtettek majd néha spontán átmentünk az udvarban már táncolt körtáncba, mindeközben a dobosok püföltek és a nép tömte őket 10-esekkel, volt, hogy nekünk is adtak pár 10-est, hogy táncoljunk a dobosok körében majd tömjük a dob szíjába a pénzt. Ha ez nem lenne elég, a gyerekek előreszaladtak tűzijátékot durrogtatni. Nagy nehezen kiértünk az utcákból, amikor előkerültek a dokumentumfilmekből  ismert színes porok (szerencsére nekünk csak pink volt), és azzal kezdtük el egymást dobálni.

Előkerült a lila por is.

Ha a szín, hang és mozgáskavalkád még mindig nem lett volna elég, elkezdték azzal mulatni az utat, hogy embereket dobáltak, elsőként engem, aztán még egy párat. Nagy derültséget okozott, hogy miután egy rakat kisgyereket felvettem a nyakamba, rámpakoltak egy pufi kissrácot is. Végre megérkeztünk a nagy úthoz, ahol felugrottunk egy kamionplatóra, elmentünk a tóhoz, köröztünk a gyertyával a szobor előtt, megérintettük a vizen, majd nem túl elegánsan beborították a tóba egy beúsztatott stégről.

Hihetetlen élmény volt újra megtapasztalni azt, hogy milyen az, amikor az indiaiak vendégként tekintenek ránk, folyamatosan vittek minket táncolni (minket a fiúk, a lányokat a lányok), mutatták a mozgásokat. A török lány, aki otthon physical theater-ben vesz részt (akármi is legyen az), de imád táncolni, nagyon elemében volt és imádták a helyiek. Négy-öt órán keresztül, amíg velük táncoltunk, szórakoztunk nem is váltottunk szót, főleg, hogy nem is tudtunk, mert nem beszéltek angolul, de nem volt rá szükség, minden olyan magától értetődő volt. Azt hiszem, most kezdem megérteni azt, amit a német-vietnami lány mondott, hogy minden olyan selbst-verstandlich itt, hogy tehén van az utcán, hogy ha fesztivál van, akkor mindenki jól érzi magát és táncol, és magát értetődő, hogy mindenkit bevon. Ez meg is látszódott a fesztiválozók összetételén: a tömb/negyed apraja-nagyja jelen volt nemtől, kortól függetlenül a tizenévesek együtt táncolták a punjabi move-okat a 40-50-es bajszos-inges férfiakkal, hol a kisgyerekek voltak azok, akik után kiáltották a jelszavaikat, hol az idősebbek, de akárki kiabált mindig volt rá válasz, mert ez számukra mind magától értetődő. És az is magától értetődő volt , hogy a jelenlétünket megtiszteltetésnek veszik, mert a vendég az istenek ajándéka, ezért éreztem magam egész nap egy bollywood superstarnak.*

Bocs, ha kicsit hosszú lett és érthetetlen a vége, de még nem igazán csillapodott le az egész élmény, nem
tudtam átbeszélni a többiekkel, általában utána egy fokkal értelmesebben jönnek ki a gondolatok.

*persze, tagadhatatlan, hogy egy része azért van, mert mi fehér emberek vagyunk és az ő kis házibulijuk fényét emeli, ha külföldiek vannak náluk, de ez nem magyarázza azt az őszinte kedvességet, amit folyamatosan mutattak felénk, továbbá jobb abban a tudatban lenni, hogy ilyen kedves emberek alapvetően (ráadásul ezt támasztja alá mind a goa-béli, mind a varanasi-i, mind az egyetemi pszicho tanszékes hozzánkállás)